Apr
20

Ha sír a baba…

Ha sír a baba, megáll az élet az édesanya számára. “Vajon, miért sír? Fáj a hasa, éhes vagy melege van? Vagy esetleg én csináltam valamit rosszul?” Szalad az anya a könyvespolchoz vagy az internethez, hogy szakemberekhez forduljon. Hát, én óva intenék ettől mindenkit. Inkább beszélgess ismerős kismamákkal, kinél- mi vált be a megnyugtatásra!

Én abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy három gyermekem van, és mind a három másképp nyugodott meg. Az első fiúnkat mi, szülők szoktattuk rá az ujjszopásra, mondván az mindig kéznél van – milyen jó is a játszótéren látni, a homokozóban, amikor egy- egy pillanatra, kizökkenve a homoktorta főzés vagy vödörvár építésből, elálmosodva bekapja az piszkos ujját -, amit persze néhány év múlva igencsak megbántunk, amikor az istennek sem tudtuk leszoktatni róla. Kisebbik fiamnál, gondoltuk, már okosobbak leszünk, rögtön nemet mondtunk az ujjának és a kevésbé rossz megoldást, a cumit választottuk.Ez aztán egy igazi élmény. Kalandok sorozata, amikor éjszaka a sötétben a földön csúszva keresed a cumit, hogy a lámpafénnyel ne verd ki a gyerek szeméből az álmot, vagy amikor a gyerek kedvenc cumimárkája éppen nem kapható a boltban. Ilyenkor jön a bevált házi módszer, megvarrni a cumit vagy lejárni a lábad egy másikért, míg nem kapsz. Láttuk, ez sem az igazi megoldás. Megszületett a lányunk, a két fiú sikertelen nyugtató módszerei után, úgy döntöttünk,nem adunk neki semmit sem. És láss csodát, sikerült.

Nem kell azonnal orvos, pszichológus ahhoz, hogy rájöjjünk, mi a megfelelő eljárás a gyermekünk megnyugtatására. Egy szép környezet, “angyalok”, akik vigyázzák az álmát, ami nyugalmat ad a babának, egy kedvenc takaró vagy párna és legfőképpen az anya szeretete és nyugalma, mindig sikerhez vezet.

Ez utóbbi anyaságunkkal adott, a környezetet pedig bármikor megteremtheted. Ha szeretnéd varászlatossá tenni a gyermeked szobáját, gyere el hozzánk! Mi segítünk. Kattints ide!

Share

Apr
08

Varázsolj mágikus környezetet a gyerekszobában!

A “szépség” fogalma középiskolás koromban tudatosodott bennem, amikor irodalom órán először találkoztam azzal az ókori idézettel, hogy “Szép az, ami érdek nélkül tetszik”. Mint a Mérleg- jegy szülötte a szép iránti vágy és a képzőművészetek szeretete központi helyett foglal el az életemben. Azt is vallom azonban, hogy a szép iránti érzék csak részben tanítható. De ezt már a gyermekünk születésekor el kell kezdenünk. Hogyan?

Egyszerűen, öltöztessük fel a gyerekszobát szép, egyedi termékekkel, amelyek varázslatos környezetet adnak a babának, ahova mindenki örömmel és áhítattal lép be!

Miért?

Az anya minden lelki és testi mozzanata hatással van a babára. Ha ideges, a baba is nyugtalan, de ha vidám, boldog, a baba is boldog és nevet.

Szeretnél mágikus környezetet teremteni a gyermekednek? Öltöztesd fel a gyerekszobát 100 % -ig kézzel készített patchwork és keresztszemes termékeinkkel! Minden termékünk EGYEDI!

Varázsolj és csalj mosolyt a gyermeked arcára!

Érdeklődj a termékeinkről az ügyfélszolgálatunknál az alábbi képre kattintva vagy látogass el a webáruházunkba ide kattintva!

Share

Mar
27

A kreativítás nem kerül semmibe

A gyerekek nőnek. A ruhák egyre kisebbek és kisebbek lesznek. Mire használjuk őket, ha nem tudjuk kinek odaadni? Dobjuk a szemétbe? De ez a lányom kedvence volt?!!!! Támadt egy ötletem. Néhány óra alatt a lányom kedvenc pólójából egy párnát készítek neki.

A kreativítás nem kerül semmibe. Merj kreatív lenni, és készíts ötletes, kedves, de hasznos dolgokat, már hasztalanná vált dolgokból! Alkoss a semmiből, hozd be a világot a lakásodba!

Bemutatom nektek, én mit készítettem a lányom egyik kedvenc pólójából, amelyet kinőtt. A mosoly az arcán és a köszönete minden fáradságot megért.

Ha kíváncsi vagy más kézzel készített munkámra, látogass el a kézi munkával foglalkozó blogomra!

Ja, és hagyj kommentet!

Share

Mar
18

Három tipp, melyekkel megváltoztathatod az életed

A sikert minden ember másképp definiálja, hiszen a siker mindenki számára más. Napjainkban sokan azt mondják, hogy sikeres az, akinek jól fizető munkája van, és sok pénze. Vajon tényleg ez a siker: sok pénz? Te hogyan definiálod?

Talán sikerként könyvelhetjük el, ha azt csinálhatjuk az életben, amit szeretnénk, függetlenül attól, hogy gazdaggá tesz-e bennünket vagy sem? Mindannyian tudjuk, hogy nem lehet mindenki sikeres. Vannak örök nyertesek és vesztesek. És, hogy kinek, milyen kártyát oszt a sors, előre nem tudjuk. Vajon változtathatunk -e az eleve elrendelten?

Nyilvánvaló, hogy mindenki a nyertes oldalon szeretne lenni, de számos olyan ember van körülöttünk, aki úgy éli le az életét, hogy csak álmodozik, de soha sem tesz egyetlen lépést sem előre az álmai megvalósítása érdekében. Te is ezek közé tartozol? Ha igen, akkor sajnos, a vesztesek táborát gyarapítod, de ha nem, ha már rájöttél, hogy szeretnéd jobbá tenni az életedet, és hajlandó vagy tenni is érte, akkor elindultál a siker útján.

Szerintem a siker nem más, mint úgy élni, és azt tenni az életedben, amire mindig is vágytál és most is vágysz. Például, mindig nagy családra vágytam, és valóban nagy családban élek a három gyermekemmel. Igen, kijelenthetem, hogy sikeres vagyok, mert elértem azt, amire vágytam, és sikeres lehetek, mert többet is akarok, és mindent megteszek azért, hogy elérjem azt is.

Nem az a siker, hogy gazdagabb vagy a környezetedben élőknél. Nem az a siker, hogy folyamatosan versenyzel az ismerőseiddel, barátaiddal. A verseny lehet építő, de nem feltétlenül tesz sikeressé. A siker minden napi dolgunkban benne rejlik, minden pillanatban benne van, és tőled függ, hogy életre hívod, vagy hagyod örökre elfutni. A siker az életed kormányzásában rejlik, abban, ahogyan éled azt.

Az én három tippem a sikerre:

“Álmodd meg az életed!”

A siker tervének legelső és egyben legfontosabb lépése az elképzelés, a megálmodás. Képzeld el, hova akarsz eljutni, hogyan akarod magad látni egy év múlva! Álmodd meg, milyen lesz az életed egy éven belül! A megálmodás segít a fókuszálásban és a célod elérésében.

Vegyél fel hasznos szokásokat, és hagyd el a hasztalanokat!

Mindig legyél képben a világ dolgaival kapcsolatban. Keresd a lehetőségeket, és ha rátalálsz, ne hagyd elmenni! Légy bátor és kreatív, hisz a nagy ötletek általad születnek. Ne gondolj az elbukás lehetőségére, mindig csak a sikert lásd magad előtt! Soha ne add fel!

Élvezd a sikerhez vezető út minde egyes percét! A kudarcot ne kudarcként éld meg, hanem egy újabb akadályként, amelynek legyőzése közelebb visz a célodhoz. Őrizd meg a humorérzékedet! Tarts az ellenőrzésed alatt mindent, és légy hatékony, amennyire csak lehetsz.

Emlékezz, a sikert nem kapjuk ingyen, áldozatokkal jár. De a befektetett energia-, pénz- és idő mindig megtérül. A sikerért keményen kell dolgoznod, tanulnod, és persze egy kis szerencse is elfér.

Share

Feb
29

A mama-munka aranyszabályai

Napjainkban egyre több kismama vág bele önálló vállalkozásba otthon. A korábbi munkahely elhagyásának az oka lehet az a tény, hogy több időt szeretnének tölteni a gyermekeikkel miközben jövedelmet is szereznek javítva ezzel a család életszínvonalát. Megállapíthatjuk, hogy az online munkalehetőségek az egyik legjobb módjai az önállósodásnak.

Sokan napokon keresztül gondolkodnak azon, hogyan valósíthatnák meg az ötletüket, hogyan vághatnának bele egy vállalkozásba, egy üzletbe, amely hasznot termel, amely túléli a kezdeti nehézségeket. Mert nehézségek mindenhol vannak.

Aki komolyan foglalkozik ezzel a gondolattal, tisztában van vele, hogy egy üzlet elindítása számos problémát szül, és életképessége éppen attól függ, hogy képesek vagyunk- e ezeket a problémákat megoldani vagy sem. Sokan eljutnak a kezdeti lépések megtételéig, de az első nehézségeknél feladják, és hátrahagyva mindazt az energiát, amit belefektettek, hanyatt- homlok menekülnek az ötletüktől. Ráadásul ezek az emberek nagy valószínűséggel soha többet nem kezdenek bele semmilyen új dologba.

Ezért is kell leszögeznünk, hogy csak akkor válhatsz sikeressé, ha szem előtt tartod azt a tényt, hogy nem elesni nehéz, hanem újból és újból felállni, de minden újabb felállás erősebbé és sikeresebbé tesz a karrieredben.

A mama-munka a kezdeti időszakban szinte dupla munkaidőnek tűnik: helytállni otthon és az üzletedben is még több energiát igényel tőled. A mosatlan edények nem repülnek be a mosogató- gépbe, a ruhák nem vasalódnak ki magukban, és az üzleted sem vezeti el önmagát? Akkor, hogyan tovább? Miért vágj bele?

Adok néhány aranyszabályt, amelyek segítenek neked:

1. Beszélj a családoddal az ötletedről! Mondd el nekik, hogyan tudnak támogatni téged, mit várhatnak el tőled az üzleted beindítása során! Ha tudnak a tervedről, a céljaidról, amiben ők is benne vannak, minden egyes sikeres lépésedet veled együtt fogják megélni, és támogatni fognak.

2. Építs ki egy munkarendet a magad és a családod számára! Sokan azt gondolják, hogy ez őrültség, miért van erre szükség. Csak belevágnak szervezetlenül, elmerülnek a kezdeti nehézségekben, és a kudarcok , az elvesztegetett idő azt az érzetet kelti bennük, hogy nemhogy a családdal lennének, hanem egyre inkább eltávolódnak tőle. Ezzel szemben, ha jól átgondoltan készíted el az üzleti tervedet, mindenki számára világos lesz, mikor nem zavarhatnak téged, amikor az üzleteddel foglalkozol. Világosan határold el az időt, amit a munkáddal és amit a gyerekeiddel töltesz, hogy tudják, amikor velük vagy, nem a következő üzleti lépéseden gondolkodsz!

3. Zárt ajtók mögött építsd fel az üzletedet! Ez minimálisra csökkenti a kizökkenések, megzavarások számát, növeli a koncentrálást és mindenképpen sikeresebben működik.

4. Tervezd meg az üzleted az ötlettől a célig, lásd világosan a célt, soha egy percre se veszítsd szem elől! Vond bele a családodat is a tervezésbe, hogy tudják, miben és hogyan segíthetnek neked, hogy sikeressé válhass az üzletedben, hiszen a te sikered az ő sikerük is.

A mama-munka napjainkban egyre inkább terjed az internetnek köszönhetően. Ha érdekel, töltsd le ingyenes könyvünket azokról a munkalehetőségekről, amelyekkel felépíthetsz a magad és a családod számára egy sikeres üzletet!

A hogyan? lépéseket pedig: az üzleted tervezését, felépítését és sikeressé tételét sajátítsd el velünk!

További részletekért kattints a képre!

Share

Feb
29

Mama munka

Ismerkedj meg a legérdekesebb otthoni munkalehetőségekkel! Töltsd le az e-könyvemet, amelyben számos otthoni munkát mutatok be Neked! És a legjobb dolog, hogy ingyen kapod meg a neved és az email címed megadása után! A terméket csak azután töltheted le, hogy megerősítetted a feliratkozási szándékodat, ha nem találod a megerősítő- emailt, kérlek, nézd meg az email- fiókod ” szemetes- ládájában” is. Tudod, a ládákban ( bár nem a szemetesekben) sokszor kincsek rejtőznek!

A letöltéshez add meg a neved és az email címed az alábbi ablakban, és rögtön elküldünk neked egy példányt!

 

 

 

 

 

Share

Feb
21

Te melyik típusba tartozol?

A nagyszülők órákon keresztül mesélnek gyermekeik ( szüleink) gyerekkoráról. Az egyik történet hozza a másikat, szinte vég nélkül. A szülőség nem egy éles határokkal körülhatárolható dolog, minden ember számára más és más. Mégis van négy alaptípus, amelyikbe így vagy úgy, de te is beletartozol.

Tekintély- elvű: Az ebbe a kategóriába tartozó szülők csak egyetlen dolgot képesek elfogadni: a tekintélyt. Minden körülmények között elvárják, hogy a parancs, amelyet a gyermekeiknek adnak teljesüljön, és nem engednek a 48-ból. Az engedetlenség megtorlással, büntetéssel jár minden alkalommal. Az ilyen szülők gyerekei távolságtartóak a szüleikkel, gyakran elzárkóznak, nem igazán alakítanak ki szoros kapcsolatot velük. Gyermekkorukat boldogtalannak érzik. Inkább félnek, még ha tisztelik is a szüleiket, mint hogy szeressék őket. Minél hamarabb el akarnak kerülni a szülői házból megragadva az első kínálkozó alkalmat ( kollégium, házasság, stb).

Engedékeny: Lehetővé teszik a gyerekeik számára, hogy igazi gyerekként nőjenek fel. Megtanítják arra őket, hogyan tanuljanak a hibáikból vagy hogyan kerüljék el azokat. Demokratikusak és társként tekintenek a gyerekeikre. Törekszenek a kompromisszumokra meghallgatva a gyerekeik véleményét is. Minden szituációban próbálják elkerülni az összeütközést a gyerekeikkel, és minél közelebb lenni hozzájuk érzelmileg. Ezek közül a szülők közül kerülnek ki a ” legjobb barátok”, akikkel mindent meg lehet beszélni.

Határozott, de hiteles: A korábbi két típus ötvözete ez a szülői típus. A kettő közötti arany középút. Vannak elvárásaik a gyerekeikkel szemben, de nyitottak a gyermekeik észérvei és kérdései felé. Nemcsak kérnek, hanem adnak is. Ezek a gyerekek boldog gyermekkorról számolnak be, általában magabiztosak és hisznek önmagukban. Talán ezt a kategóriát a legnehezebb elérni egy szülő számára. Nagyon fontos a következetesség, de a beleérző készség is.

Passzív: Korunk legelterjedtebb szülői típusa. Ezek a szülők nem vesznek részt a gyermekeik nevelésében, többet vannak távol az otthonuktól és a gyerekeiktől, mint otthon velük. Munkamániásak, hobbijaiknak élnek, éretlenek a szülői feladatra, sok esetben még maguk is gyerekek. Gyerekeiket általában a nagyszülők vagy idősebb rokonok nevelik. A gyakori távolság miatt nem alakul ki a gyerekeikkel normális kapcsolat, sem szülőként sem barátként nem tekintenek rájuk a gyerekeik.

Természetesen a fent említett négy kategória keveredhet egy- egy szülőnél, be kell látnunk azonban, hogy tetszik vagy sem, valamelyikbe mi is beletartozunk. Az, hogy melyikbe, függ a mi gyerekkorunktól, neveltetésünktől, jellemünktől, lelkivilágunktól, és természetesen az akaratunktól is.

Ha van egy jó tipped, vagy véleményed a témával kapcsolatban, írj nekünk, ha nincs, legalább szavazz!

Te melyik szülői típusba tartozol?

View Results

Loading ... Loading ...
Share

Feb
21

Három mód, ahogyan növelheted a gyermeked olvasás szeretetét

Az olvasás hiánya a top problémák között van nemcsak a gyerekek világában, hanem a felnőttekében is. Azon kevés dolgok közzé tartozik, amelyeknek határozottan ártott az internet megjelenése és terjedése. Napjainkban a gyerekek nem szeretnek olvasni, mert minden idejükben vagy a számítógép vagy a televízió előtt ülnek. Sok szülő nem tartja ezt hibának, sőt örül neki, mert csendben van a gyerek, így ő is nyugodtan tevékenykedhet. Az igazi gondok akkor kezdődnek, amikor az iskolai órán vagy bármilyen más célból a gyermeknek fogalmazást kell írnia, összeraknia. Legyen szó csak 5-6 mondatról, a gyerek szó szerint vért izzad, mire teljesíteni tudja, ha egyáltalán tudja.
Én, mint a magyar nyelv- és irodalom tanára, aki éveken keresztül tanítottam a gyerekeket, azt látom, hogy az olvasás hiánya számos később jelentkező problémát vet fel a gyereknél. Gondoljunk csak arra, amikor a komolyabb vizsgákon ki kell fejtenie a véleményét, vagy amikor egy állásinterjún beszélnie kell magáról, az elképzeléseiről, stb. Ezek a mondataink a személyiségünk tükörképei is egyben. Az első mondatunk megmutatja, hogy milyenek is vagyunk, mi uralkodik a fejünkben, milyen a képzettségünk, az intelligenciánk. Nem ugyanazt a képet adja számunkra egy hebegő- habogó, zavaros gondolkodású ember, akiről azt érezzük, hogy a fejében nincsenek rendben a dolgok, mint egy másik, aki kerek, egész, logikusan felépített mondatokban beszél. És ez olvasással fejleszthető.
Örömmel látom, hogy vannak törekvések arra, hogy a gyerekeink visszatérjenek a könyvekhez (még akkor is, ha lehet, hogy kereskedelmi céllal készülnek): mindig betör a piacra egy-egy szerző, aki hatalmas népszerűségre tesz szert a könyvei révén a fiatalok körében. Gondoljunk csak Harry Potterre, akinek kalandjai bejárták a földet, és életének misztikus elemei irigylést váltottak ki nem egy gyerekből. De megemlíthetjük a híres “vámpír” történetünket is, ahol a kamaszok érzelemvilága került a középpontba. Kamaszok ezrei falták a szemükkel a sorokat, hogy megtudják, hogyan végződik Bella és Edward hatalmas szerelme.
Az elmúlt hónapokban arra lettem figyelmes, hogy a lányom mindig egy könyvvel sétálgat a kezében, és ha kértem valamit, a következő választ kaptam: “mindjárt, csak még öt oldal van hátra ebből a fejezetből”. Megjelent az újabb sikertörténet, a Szent Johanna Gimi, amelyben az írónő, Leiner Laura humorosan, de rendkívül hitelesen mutatja be a fiatalok életét az ő hangjukon. Éppen ez a könyv sikerének a titka: nekik szól, róluk szól úgy, ahogy az életben történnek a dolgok.

Ezeknek a könyveknek köszönhetően megcsillan egy kis remény arra, hogy gyermekeink hátat fordítanak a számítógépeknek (legalábbis, szabadidejük egy részében) és visszatérnek a könyvekhez, de te magad is segíthetsz neki ráérezni az olvasás ízére, és megértetni vele, miért nem maradhatnak ki a könyvek az életéből.

Nézzük meg, hogyan!

1. ‘A korai lefekvés” trükkje:

Az egyik leghatásosabb módja, hogy a gyermekünkben már kisiskolás korától kezdve kifejleszthessük az olvasás szeretetét, ha egy kicsit ravasz módon használjuk fel az “itt az ideje” lefeküdni folyamatot. Mit is jelent ez valójában? Nagyon egyszerű, a szokásos 45 perces villanyoltás előtti időszakot emeljük meg 15 perccel úgy, hogy 45 percben elvégzik a mosdást, fogmosást és a “sztorizást” velem vagy a testvéreikkel, majd mielőtt valóban leoltanád a villanyt, megkérdezed tőle, hogy “szeretne még 15 percet olvasni” a villanyoltás előtt? Biztos lehetsz benne, hogy a “későbbi alvás” érdekében inkább az olvasás lehetőségét fogja választani, anélkül, hogy te mint szülő beszélnéd rá, hogy olvasson. Így fokozatosan hozzászokik ahhoz, hogy minden este olvas elalvás előtt. Ráadásul az az érzés, hogy ő dönthette el, hogy akar- e olvasni, tehát az olvasás az ő ötlete volt, még érdekesebbé teszi számára és kedvvel fogja csinálni azt. Alakítsd ki úgy ezt a szokást, hogy ő választhassa ki, mit szeretne olvasni, legyen ez az ő “jó-éjt- puszi” előtti 15 perce!

2. Nyári ösztönző olvasás-programok

Bizonyos könyvtárak szerveznek olvasási programokat nyáron a gyerekek, fiatalok számára. Ha nem találsz ilyen programot, csinálj egyet te magad otthon! Építsd fel úgy a programod, mintha társas játékot játszana veled, ha elolvas egy rövid könyvet, egyet előre léphet, és különböző jutalmak közül választhat! Arra figyelj, hogy a jutalom olyan legyen, amit nagyon szeretne, amire nagyon vágyik. Ez azért is hatásos, mert te is együtt szórakozhatsz vele, például a jutalmak közé rakva, hogy elviszed a kedvenc éttermébe, vagy játszóterére, másrészt jó könyveket választva neki, eléred, hogy szeretni fogja az olvasást.

3. Biztasd, hogy olvassa el a könyvet, mielőtt megnézi a történetet filmen!

Ezt már kicsi korától kifejlesztheted a gyerekben, gondolva a rajzfilmekre, hogy csak azután nézheti meg a filmet, hogy elolvasta a könyvet, mesét. A legfontosabb azonban ezzel kapcsolatban, hogy te magad is példát mutass, tehát akkor nézz meg egy filmet, vagy menj el a moziba, ha előtte elolvastad a könyvet!

Ezekkel a kis trükkökkel hozzászoktathatod a gyermeked az olvasáshoz, és elérheted, hogy felnőve is az élete részei legyenek a könyvek.

Share

Feb
09

Apa, veszel nekem egy kiskutyát?

Előbb- utóbb minden szülő szembesül azzal a kérdéssel, amit gyermeke intéz hozzá: “Apa, veszel nekem egy kiskutyát? Vajon a kisállatkák szerepet játszhatnak a gyermek személyiségfejlesztésében?

Nem kell állatbarátnak lenni ahhoz, hogy igennel válaszoljunk erre a kérdésre. Egy kisállat jelenléte a családban számos potitív hatással bír. Felfigyelhetünk arra, hogyan nyílik meg a korábban zárkózott gyerek, amikor a házi állatkájával beszélget, hogyan vehetjük rá az egész nap a számítógép előtt ülő gyermekünket arra, hogy sétáljon egyet a kis kedvencével, vagy hogyan csalhatunk mosolyt a gyermekünk arcára egy- egy mókás jelenettel a kis kedvenc révén.

Aki nem élt még együtt kisállattal, nem tudja, mire képesek. Szerencsére ma már egyre több család osztja meg a házát házi kedvencekkel, szeretetet adva nekik, gondoskodva róluk, akik boldog pillanatokkal, feltétel nélküli szeretettel hálálják meg azt.

Persze nagyon fontos, hogy megtaláljuk azt a pillanatot, amikor már megérett a család arra, hogy egy kisállat érkezzen hozzájuk. Szakemberek nyilatkoznak arról, mikor érdemes meghallani gyermekünk kérését, és teljesíteni azt. Nem kérdéses, hogy az egyik legnagyobb előnye egy kisállat vásárlásának, hogy a gyermekünk felelősségérzetét növelhetjük. Ezért kell pontosan és jól átgondolni, mikor jött el az ideje annak, hogy teljesítsük gyermekünk ezirányú kérését.

Egy kisállat, a család új tagja, törődést, gondozást, szeretetet igényel. Fontos elmagyaráznunk a gyermeknek, és meggyőződnünk arról, hogy a szavaink meghallgatásra is lelnek, hogy egy kisállatot nem lehet a sarokba dobni, mert most éppen nincs ideje, vagy le kell játszania egy menetet a számítógépen.

Tisztán kell látnunk néhány kérdést:
- Ki fogja etetni, sétálni vinni, fürdetni a kisállatot?
- Van elég hely a ” kiszemelt” új jövevény számára a lakásban?
- A családi keret lehetővé teszi, hogy lelkiismeretesen etessük, gondozzuk a kisállatot?

Ezeket a kérdéseket mindenképpen végig kell gondolnunk, mert segítenek dönteni abban, hogy megérett- e a gyermekünk és a családunk arra, hogy kisállatkát fogadjon.

A házi állatok birtoklása idő-, pénz- és energiaigényes. Számos dolog megváltoztatásával, esetleges feladásával jár. Természetesen nemcsak a szülők számára. Mindenképpen érdemes kivárni azt a pillanatot, amikor a gyermekünk is részt vehet a család új tagjának gondozásában, hogy ő is érezhesse, mennyi szeretetet kaphat ettől a kis lénytől.

A házi állatok kétséget kizáróan jó hatással vannak a gyermekek személyiségére, ha a szülők odafigyelelésével gondozhatják kedvenceiket. A felelősségérzet mellett gazdagítják a gyermek érzelmi világát, kapcsolatteremtő képességét, fantáziáját. Sok szülő hajlamos elmenni ezek mellett a dolgok mellett, mennyivel egyszerűbb egy számítógépet venni a gyereknek, hogy egész nap játszhasson rajta, azzal nincs gond, nem kell kivinni, etetni. De mitől fosztjuk meg a gyermekeinket így?

Érzésektől, boldog pillanatoktól és egy TÁRStól, aki valóban ” jóban és rosszban” is velük van. Márpedig a mai világunkban, amikor az emberek egyre inkább eltávolódnak egymástól, a családokban egyre több a probléma, ez nem kis dolog.

Gondold végig, amikor gyermeked a húsvét közeledtével egy kis nyúl vagy egy kis kutya után könyörög, és ha alkalmasnak látod a gyermeked és a család feltételeit egy kisállat fogadására, ne tétovázz, teljesítsd azt!

“Azt, hogy az állatok miért olyanok, amilyenek, sohasem tudhatjuk meg, mert szörnyű és bonyolult történetük legtöbb bizonyítéka reménytelenül elveszett; ámde az, hogy olyanok, amilyenek, hogy ők az elektronok, bolygók, ködök és napok végtelen és rémséges sivatagában a mi egyetlen társaink, örök öröm és vigasz számunkra.” (William Morton Wheeler)

Share

Jan
22

Miért adjunk kézzel készített ajándékot ünnepi alkalmakra?

Az ajándékozás motívuma hosszú időre nyúlik vissza. Több okát is fellelhetjük a századok során, az isten kibékítése, egy nálunk magasabb hierarchiai fokon álló egyén iránti tiszteletünk kimutatása, engedély- vagy bocsánatkérés vagy egyszerűen csak a másik személy iránt érzett érzéseink kifejezése. Folytathatnánk még a sort egyéb okokkal is, de nem ez a lényeges, hanem az ajándékozás szándéka és motívuma. Már kicsi gyerekkorunktól megtanuljuk, hogy ajándékot adni legalább olyan jó, ha nem jobb, mint kapni. Milyen jó látni imádott édesanyánk arcát, amikor Anyák napján a kezünkkel készített ajándékot átnyújtva könnyek szöknek a szemébe és elcsukló, selymes hangon mondja ki a “Köszönöm, nagyon szeretlek, kicsim” szavakat. Vagy milyen jó átnyújtani a piros rózsát vagy egyéb ajándékot első szerelmünknek, kifejezve az iránti érzett érzéseinket.

Igen, jó ajándékozni, és még jobb, ha valami olyat ajándékozhatunk, amit mi magunk készítettünk. Felbecsülhetetlen értékkel bír egy saját kezünk által készített dolog, ami csak egy van a földön, legalábbis ebben a formában. A kézzel készített ajándék egyedi, mert benne vannak az érzelmeink, benne van a szívünk- lelkünk, azaz benne vagyunk mi magunk. Ez teljesen más érzelmeket hív elő az ajándékozott félből, nemcsak köszönetet, hanem annál sokkal többet, tiszteletet, szeretetet, elismerést vagy szerelmet. És valljuk be, ez a célunk.

A kézzel készített ajándékok mások a hagyományos ajándékoknál, ezek mindig a másik személy lelkéig hatolnak mélyebben érintve meg őket a bolti polcokon beszerezhető ajándékok hatásánál. Lehet- e elfelejteni a gyermekünk első kicsiny kezével készített rajzait, melyekben benne van mind az a szeretett, amit adtunk és adunk neki? Lehet- e elfelejteni az első szerelmi ajándékunkat, amely először csalt belőlünk elő csodálatos emberi érzéseket? Ki tudna nemmel válaszolni ezekre? Még a legkeményebb ember is ellágyul gyermeke rajzai láttán vagy párja kizárólag neki készített ajándéka hatására. Miért? Mert tudjuk, hogy ez csak a miénk, senki más sem birtokolhatja, egy kincs, amivel csak mi rendelkezhetünk, és amely nekünk több, mint bárki másnak lenne.

Melyik bolti verses kötet tud többet kifejezni az érzéseinkből, mint az általunk írt vers a szerettünknek? Melyik virágüzletben vásárolt rózsa tükröz több érzelmet, annál, mint amit saját magunk készítünk gyöngyből vagy egyéb anyagból? Persze, hogy egyik sem. Mert azokban mi közvetlenül nem vagyunk benne. Csak a szándékunk, bár természetesen, ez is nagyon fontos.

A kézzel készített ajándékok mindig személyesek és eredetiek. A te kedvenc színeidet tükrözik, a te kedvenc anyagodból készülnek, és a te érzéseidet tükrözik. Pontosan ezért mondhatjuk, hogy az ajándékozott személy számára felbecsülhetetlenek.

Most megkérdezheted, mit tegyél, ha nem tudsz saját ajándékot készíteni? Keress olyat, aki megteszi helyetted, de a te igényeid szerint. Hogy beletegye a te érzéseidet. Ma már semmi sem lehetetlen.

Ne felejtsd el a kézzel készített ajándékok mindig egyediek, legyen csak egy apróság, de valamiben mindig eltérnek a hozzájuk hasonlóktól, és ez a valami a TE LELKED!

Közeledik a Valentin- nap. Ha nem is ünnepled, de szeretnéd kifejezni egy apró dologgal az érzéseidet a szeretteid iránt egy teljesen egyedi ajándékkal, rendelj kézzel hímzett Valentin- napi képeslapot!

Share

Older posts «


Warning: fopen(/home/jrso4a/public_html/mindenkismama.com/wp-content/plugins/seo-1/wds-files/wds-sitemaps/widget.txt) [function.fopen]: failed to open stream: No such file or directory in /home/jrso4a/public_html/mindenkismama.com/wp-content/plugins/seo-1/seo1.php on line 124

Warning: fread(): supplied argument is not a valid stream resource in /home/jrso4a/public_html/mindenkismama.com/wp-content/plugins/seo-1/seo1.php on line 125

Warning: fclose(): supplied argument is not a valid stream resource in /home/jrso4a/public_html/mindenkismama.com/wp-content/plugins/seo-1/seo1.php on line 126

Warning: fopen(/home/jrso4a/public_html/mindenkismama.com/wp-content/plugins/seo-1/wds-files/wds-sitemaps/.txt) [function.fopen]: failed to open stream: No such file or directory in /home/jrso4a/public_html/mindenkismama.com/wp-content/plugins/seo-1/seo1.php on line 131

Warning: fread(): supplied argument is not a valid stream resource in /home/jrso4a/public_html/mindenkismama.com/wp-content/plugins/seo-1/seo1.php on line 132

Warning: fclose(): supplied argument is not a valid stream resource in /home/jrso4a/public_html/mindenkismama.com/wp-content/plugins/seo-1/seo1.php on line 133